Dusza István (1951 – 2002)
Dusza István – (Gömörhorka, 1951. április 12. – Pozsony, 2002. január 9.) – szlovákiai magyar író, irodalom- és színikritikus, publicista.
A gömörhorkai és pelsőci általános iskola elvégzése után, 1966–1970 között a kassai Középfokú Gépészeti Ipariskola diákja volt. Egyetemi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem végezte el (1974-1980),
a Könyvtártudományi Tanszék levelező hallgatójaként. Közben, 1970–1976 között, mint technikus dolgozott a gömörhorkai Gömöri Cellulóz- és Papírgyárban (GCP). Emlékünnepély a gömörhorkai temetőben 2011. április 12-én Dusza István meg nem élt 60-ik születésnapján Gömörhorka önkormányzata és a helyi Református gyülekezet emlékünnepélyt rendezett a gömörhorkai temetőben. Az ünnepségen jelen volt az író felesége és fiuk, Dusza Máté is, akinek az apja sírjánál elhangzott beszéde itt olvasható: DuMA). Az író egykori barátja, Kövesdi Károly, aki az ünnepségen nem tudott részt venni, Tömöl Zsuzsannát kérte fel írása felolvasára. A megemlékezés eseményeiről készült képriport a Facebook oldalán tekinthető meg.
|
|||||
Dusza István művei: A mese és színpadi formái. A diákszínjátszás dramaturgiája. Nézőtéri napló 1981-1990. Színházi írások. Fapihék. Tárcák regénye. Zs. Nagy Lajos (monográfia). A papír partján. Válogatott irodalmi tanulmányok és kritikák. |
Ex-libris Dusza István |
||||
Források - Linkek - Hivatkozások: A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona. Főszerkesztő: Fónod Zoltán. 2. jav., bőv. kiad. 1918-2004. Bratislava, Madách-Posonium 2004. 478 p. [Dusza István (p. 93) szócikk szerzője: Szeberényi Zoltán]. Ki kicsoda Kassától – Prágáig? Szerkesztette: Szőke József – Viczián János. Szekszárd, Babits Kiadó, 1993. Fórum Kisebbségkutató Intézet : Szlovákiai Magyar Adatbank - Dusza István szócikk. KÖVESDI Károly: Dusza Istvánra emlékezve. In: Gömörország, X., 2009, 2. szám, p. 75. SZEBERÉNYI Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában 1945–1999. Portréesszék I–II. AB-ART Könyvkiadó, Pozsony, 2000–2001. SZMIT - Szlovákiai Magyar Írók Társasága : Dusza István szócikk. ERDÉLYI Géza: „Felemeltél engem és földhöz vertél engem”. SZIGETI László: Kitartott autizmusa mellett. In: Új Szó, Szombat, 2002. január 18., 54. évfolyam. SZILVÁSSY József: Állás nélkül, sok munka előtt. [Beszélgetés Dusza Istvánnal.] In: Új Szó, Szombat, 2001. június 9., 53. évfolyam 132. szám. Wikipédia: Dusza István szócikk (szerkesztette: Ambrus Sándor). DUSZA Máté: Apám emlékére, aki április 12.-én lenne 60 éves. A gömörhorkai temetőben elhangzott beszéd a szerző személyes blogján jelent meg: DuMA. AMBRUS Sándor: Megemlékezés Dusza Istvánra a gömörhorkai temetőben, születésének 60-ik évfordúlóján, 2011. április 12-én. Képriport - fényképes beszámoló a Facebook oldalán. | |||||
Ambrus Sándor: Emlékezés Dusza Istvánra (2007) Dusza István Gömörhorka szülöttje volt. Ő is, mint én, a papír partján nőtt fel, itt nevelődött és formálódott, beteljesedni azonban csak máshol tudott, elkerülve ebből a rohadt kis faluból, amelyet mindketten nagyon szerettünk, s amelyre olyannyira büszkék voltunk, bárhonnan is tekintettünk vissza rá. Mert neki is, nekem is, el kellett mennünk innen, hogy azzá váljunk, akik vagyunk, s azok maradjunk, akik mindig is voltunk: tisztességes emberek. Engem ide, őt oda vetett – mondjuk így - a sors. Pozsonyban még néha-néha összefutottunk, de miután Franciaországba költöztem hosszú éveken keresztül nem találkoztunk. De tudtunk egymásról: bárhol is voltunk figyeltük, követtük egymás útját. Egyszer aztán - talán tíz év elteltével, a falumban jártam, s otthon elmondták, hogy itthon van Dusza Pista is, ha úgy gondolom, menjek el hozzá. Ekkor láttam újra, s mint néhány hét múlva kiderült, egyben utoljára is. Az ebédlő szoba nagy asztalánál foglaltunk helyet: ő az egyik végén, én a másikon. Arról faggatott, hogy vajon emlékezem-e még fiatalkori álmainkra, világmegváltó terveinkre, és ha igen, akkor most, harminc év elteltével, milyen bizonyítványt állítanék ki önmagamnak. Nem tudom, mit válaszoltam akkor neki. De nem is a válasz az érdekes, hanem a kérdés, aminek a lényege: kik voltunk, és mivé lettünk. Ha jól emlékszem, beszélgetésünk folyamán megegyeztünk abban, hogy azok maradtunk, akik voltunk. Igaz, az életben többre is vihettük volna, dolgainkat jobban is csinálhattuk volna, de szégyenre nincs okunk, lelkiismeretünk tiszta: ifjúkori álmainkat nem árultuk el. Aztán sorra vettük egykori barátainkat és ismerőseinket, hol vannak, mit csinálnak, miként lehet rájuk büszke szülőfalujuk. Mert ilyen volt Pista: nemzedékünk minden egyes tagjára odafigyelt. Tudta, honnan és miként indultunk, követte útjainkat, és kíváncsi volt, hová jutottunk, elértük-e céljainkat, terjesszük-e Horka jó hírét a nagyvilágban. Most, öt évvel halála után, mikor e sorok megírására készülődtem, kimentem a horkai temetőbe. Sírja mellett elgondolkodtam azon, vajon miként döntene helyemben egy bizonyos etikai kérdés tekintetében, mely falunkkal kapcsolatos s amely engem már hetek óta gyötör. Hazatérve, újra elolvastam a temetésekor elhangzott búcsúbeszédeket, írásban közölt megemlékezéseket, és örömmel töltött el annak a tudata, hogy ezekben minden barátja és ismerőse, aki csak emlékezett rá, a sok-sok felelevenített élmény és emlék mellett határozottan utalást tett egy lényeges jellemvonására, amit vele kapcsolatban nem lehetett nem megemlíteni: Dusza István igazságtudatára, és annak bátor, nyílt vállalására. E tekintettben barátai mindent elmondtak róla, s mivel náluk jobban és szebben én sem tudnám megfogalmazni mondandómat, az alábbiakban ezekből a beszédekből és írásokból közlök részleteket. Így kívánok tisztelegni Dusza István emléke előtt, és egyben kifejezni hálámat és köszönetemet mindazoknak, akik körülvették, tisztelték és szerették. Pista, rettenetesen hiányzol... Ambrus Sándor | |||||
Szabó László: Dusza István « …mindig bátran szembenézett a bomlasztó és fenyegető erőkkel, amelyek mérgezték, sőt mind a mai napig mérgezik mindnyájunk életét. Kiállásával, írásaival mindig bátran tört előre, hogy elűzze a gonoszt, vagy legalábbis megfékezze előretörését. Ebben a harcában mindenekelőtt az igazság melletti bátor kiállása jellemezte. … Meg kell említenünk a napjainkban oly ritkán tapasztalható nyíltságát és őszinteségét. Nála nem léteztek tabu-igényű mérges és mérgező gócok. Bármiről nyíltan és őszintén beszélt és írt, ellensége volt a hátmegettiségnek éppúgy, mint a nemzeti, vagy sovén bálványoknak. » Puntigán József: « … a Dusza halála megrázott. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a Dusza nem dohog már a Felvidéken. Nem ismerek senkit a hazai újságírók, kritikusok, és egyáltalán, az írva-nyilatkozók közül, aki olyan könyörtelenül tisztán fejezte volna ki magát, mint a Dusza. » Csáky Károly: «Pista, te azon kevesek közé tartoztál, akik szemmel tartották embertársaikat, figyelték sorsukat s a közösség ügyeinek alakulását. Akik felemelték szavukat, ha érezték a bajt, észlelték a vészt. Borzasztóan fel tudott ingerelni téged az igazságtalanság, bántott a meg nem értés, a kishitűség, az emberi alávalóság. De dühített a dilettantizmus, az ízlésesen tálalt semmi. Idegesített a csörtetők siserehadának nyüzsgése, a dörzsölődzés és a talpnyalás. Nehezen viselted, ha kitetsző polcra ültek a senkik, emelkedtek a vigécek, s az új kor “lovagjai”. Ezért is lettél olykor nem kívánatos, magányos és elhagyatott. Csak a terhek nehezedtek rád egyre: saját gondjaidon-bajaidon kívül a kisebbség idegroncsoló állapotai is. S mindez azért ártott nagyon, mert semmit sem tudtál komolytalanul venni, mindenért aggódtál, s a legjobbat kívántad közösségednek.» Mihályi Molnár László: «Aki ismert, az tudta, hogy “nehéz” ember vagy, de vajon hányan tudták, hogy áldott jó lelked van? A jó palócok közül való … Komolyan hittük, hogy meg tudjuk váltani a világot…most már tudjuk, hogy ez is csak önmagunk megváltásáig juthat el. Sem forradalom, sem rendszerváltás nem hozhat igazi üdvösséget. Legfeljebb csak több vagy kevesebb reményt, esélyt, bizalmat. Bizony, bizony, évek múltán ebben is egyetértőleg megállapodtunk. Mert hát mindenki tudta, hogy Te vagy az örökös elégedetlenkedő, de nem az akadékoskodó, mert kiutat is mutattál. A lehetetlent követelted, aztán kiderült, hogy a lehetséges vállalásához is bátorság kell. » Szászi Zoltán: «Napi futásaim közben megállok, a másodperc ezredrész idejét megfogva átvillantom agyamban a dolgokat és megkérdezem, mit szólnál, mit mondanál Te erre. Jó mércét hagytál itt. Tisztát, keményet, szikrázót. Ebben a földi időben a megfontolt, objektív, egyenes gondolat mércéjét. Az emberségét, a szeretetét. A munka tiszteletének mércéjét. Az alkotás és az alkotó ember hatalmas szabadságának és végtelen elesettségének mércéjét. Számtalan keserű poharat, amelyeket ki kell innunk, számtalan szép pillanatot, amik begubóznak az emlékezetbe, ott megvárják a szárnycsattogásnak idejét és kipattannak, hogy szabadok lehessenek.» | |||||
A fent közölt szövegrészletek a Gömörország folyóiratban jelentek meg, melynek honlapján teljességükben elolvashatók. |
|||||
CSANDA GÁBOR : A papír partján – túl a parton. Könyvismertető, 2003. Egy éve nincs már velünk-köztünk Dusza István, esztendeje nem ír az Új Szóba. Felhagyva aktív kultúraközvetítő szerepével, elhagyta posztját a papír partján, s már a túlsó partról figyeli a rovatot. Mindenkori s majdani olvasója figyelmét legföljebb azzal fordíthatja a kultúra felé, amit hátrahagyott: tanulmányaival, esszéivel, könyvismertetőivel, vagy ahogy ő mondta: kulturális publicisztikával. A teljes cikk az ÚJ SZÓ honlapján olvasható el, ide kattintva. |
|||||
Dusza István sírja |
Emlékünnepély |
||||
Fotók: Ambrus Sándor |
|||||
 |
© 2007-2010 Alex Photos & WebDesign
All Rights Reserved |
|